Sok vitán vagyok túl Szent István kapcsán, elsődlegesen azon, hogy jó király volt-e, vagy sem. Nos tőlem ugyan minősítést nem kapott, mert egyrészt nem rokonom, másrészt a róla szóló forrásaink ilyen mélységben, már hiteltelenek. Hogy ezt, meg azt csinálta azt is csak körülbelül tudhatjuk.
Ami bizonyosnak tűnik az az, hogy Koppányt elverte, illetőleg, hogy Vazult valaki(!) megvakíttatta… Most kellene hallanom vitapartnereim hangját! Kiirtotta az ősvallást, és a keresztény papoknak adta a hatalmat… Még akár így is lehetett. Pro és kontra hangos hivatkozások érvekké minősítve zajosan repkedtek, mert hát biztos dolog ilyen időtávlatban viszonylag ritka. A Legendák, melyek jóval István halála után születtek, azok is szigorúan egy szemszögből adnak csak információt. Szó, ami szó, innen is onnan is elég nagy maszatolgatás folyik e tárgyban, s én meg, mint naiv kis hülye, boldogan merítettem ezt is, azt is.
Amikor már azt hittem, hogy majdnem mindent tudok is, akkor jön Mikszáth egy új változattal:
“De azért tudom, hogy mit jelent az a “holt kéz”, ahogy a papi birtokokat nevezik.
-Hát mit jelent, no? – vág közbe Velkovicsné.
-Azt jelenti, Zsuzsanna lelkem, hogy a papok annak idején szörnyen becsapták az országot. Szent István királyunk, igaz, tett nekik ígéreteket, hogy birtokokat kapnak, csak kereszteljék, térítsék a népet, de semmit se írt alá, anélkül halt meg. Most aztán a papok összeröffentek, csináltak egy adománylevelet, óriási darab területeket osztva fel püspöki uradalmaknak, levágták a szent király jobb kezét, s abba szorítván bele a kalamust, aláírták vele nevét az okmány alá. Mármost aztán mi következik ebből? Egy különös jogeset. Irtóztató ravaszság volt ebben. Senki sem mondhatja, hogy az aláírás nem az István király keze írása, hisz az, és mégse az, mert már akkor “holt kéz” volt.”
No, az ugye innen is sejthető, hogy a vita tárgya nem mai keletű…